Nem kell másodpilóta a Ryanair szerint

Michael O’leary-nek, a Ryanair vezérigazgatójának véleménye szerint felesleges a másodpilóta a fapados járatokon. Mivel ezek a repülőjáratok rövid ideig, általánosan csak néhány órán keresztül vannak a levegőben, a mai repüléstechnológia és informatikai háttér lehetővé tenné azt, hogy a járatok másodpilóta nélkül szálljanak fel.

Fapados járat valahol EurópábanA RyanAir cégvezetőjének véleménye az, hogy a másodpilóták teljesen feleslegesek a jellemzően csak rövid távolságon közlekedő, fapados járatokon – ezért kérvényezni fogja az illetékes repülésügyi hatóságoknál, hogy járatai egyetlen pilótával szállhassanak fel. A cégvezetőnek egyetlen célja van ezzel a tervezett lépéssel: a RyanAir nyereségének további növelése. Egy biztos, ha ezt a takarékossági lépést az illetékes hatóságok engedélyezik, a RyanAir amúgy sem kevés profitja alaposan megugorhat a jövőben.

Vélemény:

Repülésügyi szakértők teljes mértékben kizárják annak lehetőségét, hogy az illetékes hatóságok engedélyezzék a másodpilóta nélküli felszállást. Az érvényben lévő szabályok szerint utasszállító repülőgép csak másodpilótával szállhat fel. Bár a leszállás és a felszállás műveletén kívül szinte az összes manőver megoldható a robotpilóta használatával, a két kulcsfontosságú manőver idején mindenképp két pilóta szükséges, az egyik bármilyen okból történő kiesése esetére.