‘Ryanair’ kategória archívum

Ryanair

2007. július 19. csütörtök

A Ryanair Európa legnagyobb diszkontlégitársasága. Terveik szerint 2007-ben több, mint 50 millió utast fognak szállítani a 26 ország majd’ 500 járatán. Alkalmazottaik száma meghaladja a 4500-at.

A Ryanair Sármellékről indít közvetlen járatokat Frankfurtba illetve Londonba. Innen azután a világ szinte bármely országába eljuthatunk.

fapados_Ryanair

Az ír fapados légitársaság 2007. október 31-től heti négy alkalommal Budapest és a Nottingham melletti East Midlands-ről is indít járatokat.
A járaton az első évben mintegy 60 ezer utast várnak, hatvan százalékban angolokat, negyven százalékban pedig magyar turistákat. A célpont felfuttatása érdekében a társaság diszkont áron, adókkal és illetékekkel együtt 5600 forinttól kínálja jegyeit – igaz, ez az ár csak egy útra érvényes.

Helyfoglalás: viszonteladókon illetve utazási irodákon keresztül.
Internet: www.ryanair.com/site/HU/



(tovább…)