‘*** Hírek, érdekességek ***’ kategória archívum
Megindult
2007. július 23. hétfőBudapest, 2007. július 16.
A mai napon, Ferihegy megálló ünnepélyes átadásával megindult a vasúti közlekedés a Nyugati pályaudvar és a ferihegyi repülőtér (Budapest Airport) 1-es terminálja között.
Az új megállóban a Budapest-Cegléd-Szolnok vasútvonalon közlekedő személyvonatok többsége megáll. A vonatok menetideje 22-25 perc, a menetjegy ára 300 forint lesz. Ferihegy megálló és az 1-es terminál között utasliftekkel kiegészített gyalogos felüljáró biztosítja az összeköttetést. Az új megállóhely üzembe helyezésével a Budapesti Közlekedési Szövetség közigazgatási határa Szemeretelep megállóból kitolódott Ferihegy megállóig, így az új viszonylat a Budapesti Egyesített Bérlettel is igénybe vehető.
Menetrend, jegyvásárlás és utastájékoztatás
A Nyugati pályaudvarról munkanapokon 51, hétvégén pedig 38 vonat közlekedik. (Ez alól kivétel a munkanapokon délután Albertirsáig közlekedő valamennyi gyorsított személyvonat.)
Ferihegy megállóból 7 óra 20 percig valamennyi itt közlekedő gyors- és személyvonattal, ez idő után valamennyi személyvonattal elérhető Budapest-Nyugati pályaudvar, amely munkanapokon 59, szombaton 45, vasárnap 44 járatot jelent.
A MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt. a vasúti menetjegy megvásárlásának könnyebbé tétele érdekében jegyértékesítési pontot nyitott Ferihegy 1 központi csarnokában.
A jegyértékesítést a BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. végzi irodájában, ahol belföldi vasúti menetjegyek, hely- és pótjegyek is megvásárolhatók, valamint a menetrenddel kapcsolatos információk is hozzáférhetők. A pénztár naponta 9 órától 22 óráig tart nyitva. A nyitvatartási időn kívüli utazáshoz menetjegy a vonaton a jegyvizsgálónál pótdíj felszámítása nélkül vásárolható meg. Ferihegy 1 terminálon tájékoztató táblák irányítják az utasokat a jegyértékesítési ponthoz, illetve Ferihegy megállóhoz.
A pályaépítési munkálatok miatti vágányzár feloldása után – várhatóan ősztől – az ezen a vonalon közlekedő InterCity vonatok is megállnak Ferihegy megállóban. E vonatok a menetjegy mellett a pót-, illetve a helyjegy megváltása esetén vehetők majd igénybe.
Távolsági
2007. július 21. szombatAz ír Ryanair légitársaság távolsági járatokra is át kívánja ültetni a diszkont üzleti modellt egy leányvállalat alapításával. A légitársaság 2010-ben indulna öt vagy hat amerikai célállomásra Európából – közölte a Ryanair alapítója Michael O’Leary.
A vállalat az anyavállalattól függetlenül működik majd és úgy 50 Airbus A350 vagy Boeing 787 gépből álló flottája lesz. A Ryanair járathálózatába tartozó 23 európai reptérről tíz eurós induló jegyárral lehet majd eljutni az olyan viszonylag kisebb amerikai repterekre, mint például Baltimore, Providence und New York Long Island, adók és illetékek nélkül. O’Leary magas bevételre számít ételek, italok, adómentes termékek, valamint szórakoztató programok értékesítésétől a járatokon.
A távolsági járatok indításának terve független az Aer Lingus megvásárlásának tervétől, amely egyszer már kudarcba fulladt. Januárban a Ryanair még egyértelműen cáfolta, hogy foglalkozna távolsági járatok indításának gondolatával, a cég szóvivője úgy nyilatkozott, hogy a diszkont üzleti modell nem alkalmazható távolsági járatokra – megerősítve a versenytársak véleményét.
A
2007. július 21. szombatA Ryanair diszkont légitársaság bejelentette, hogy a németországi Brémába is indít járatot Budapestről. Az új – sorrendben a harmadik – budapesti járat 2007. október 30-án indul és hetente háromszor üzemel majd.
Tovább bővíti járatainak számát Ferihegyen a Ryanair
Távolsági fapados céget alapít a Ryanair
A Ryanair a közelmúltban jelentette be első járatait Budapestről az East Midlands repülőtérre 2007. október 31-től, és Bristol-ba 2007. november 7-től.
A brémai járat üzemelésének első évében a Ryanair 40 ezer utasszámol ezen a járaton. Ezzel budapesti jelenlétének első évében összesen mintegy 160 ezer utas vált majd jegyet a társaság gépeire, s ezáltal körülbelül 160 új munkahely is létesül Budapesten. A társaság szerint az új járat óriási lökést ad majd a turizmusnak. Az utasok egy tekintélyes részét jelentős vásárlóerővel bíró német turisták képezik majd – derül ki a Ryanair közleményéből.