‘* Bréma *’ kategória archívum

Brémai

2007. szeptember 17. hétfő

Fogadás a Weser befagyására

Az Eiswette (magyarul kb.: „jégfogadás”) az egyik legjellegzetesebb brémai ünnep. Az esemény még 1828-ből ered, amikor brémai fiatalok fogadást kötöttek, melynek során azt kellett megtippelni, hogy 1829. január 1-jére a Weser befagy-e. A fogadás nyertese egy tál barna káposztát és a hozzá való köretet nyerte.

Bréma, Weser

Az ünnep egyre népszerűbb lett, hamarosan a városi polgárság minden rétege képviseltette magát a káposztaevésen. A folyó akkor számított befagyottnak, ha a városi szabó, afrikai származású segédjének kíséretében száraz lábbal kelt át a Weseren. Ha a szabó cipője vizes lett, akkor a folyó nem minősült befagyottnak.

A 19. század végén Joseph Franzius elvégezte a Weser szabályozását, melynek következtében a folyam a Brémában megjelenő árapály jelenség miatt többé nem fagyott be. A fogadás így látszólag elveszítette tétjét, de népszokásként megmaradt. A második világháború éveinek kivételével minden január harmadik szombatján kerül rá sor. A tehetős brémai polgároknak, hajógazdáknak, gyártulajdonosoknak azóta illik komoly összeggel fogadást kötni a Weser befagyására. A fogadásból származó összeget jótékony célokra fordítják.

A Schaffermahl

A Schaffermahl (ejtsd: ~sáffermál) a legrégebbi ún. üzleti ebéd az egész világon. 1554 óta minden évben február második hetében kerül megrendezésre. Eredeti funkciója az volt, hogy a kereskedelmi hajózás körül csoportosuló szolgáltatókat egy asztalhoz ültesse és a téli időszak zárultával jó üzleti légkört biztosítson. Az esemény rendkívül szigorú protokoll szerint zajlik. A tőzsde épületében gyülekező kapitányok, hajógazdák és kereskedők együtt vonulnak a városháza nagytermébe, ahol terített asztal várja őket. A menü tyúkhúsleves, káposzta, vaj, kolbász, szardínia, hal és egyéb hagyományos brémai ételek. Az eseményen csak a brémai sörgyár külön e célra főzött erős söre iható. Az ebéd zárultával kötelező a közös dohányzás és italfogyasztás. Az ebéd bevételeit a városi szegények között osztják fel.

A hagyományokat 2005-ben kissé megújították. Az addig kizárólag férfiak számára látogatható eseményen ma már a gyengébb nem képviselői is megjelenhetnek. Erre azért volt szükség, mert a brémai kapitányok és üzletemberek egyre jelentősebb része nő. A 2007-es ebéd díszvendége Angela Merkel német kancellárasszony volt.

A Freimarkt

Bréma, Piactér

1035 óta minden évben megrendezésre kerül a Freimarkt (~ vásár), amely a 20. század második felében az északi német országrész legnagyobb szabadtéri eseményévé vált. Az esemény a II. Konrád császár által adományozott vásártartási jogra vezethető vissza. A 11. században a környékbeli parasztok és kézművesek Brémába mentek, hogy ott áruikat értékesítsék. A piacot 1934-ig a városházával szomszédos nagy téren tartották, ma már a hatalmasra növekedett esemény a pályaudvar mögötti Bürgerweide téren kerül lebonyolításra.

Bréma

A Freimarkt minden év októberének második felében zajlik. Időtartama 17 nap. A Bürgerweide-n óriáskerekek, hullámvasutak, sörsátrak, mutatványos bódék épülnek, melyekben hajnalig zajlik a mulatozás.



(tovább…)

Egyéb

2007. szeptember 17. hétfő
  • Kikötőmúzeum
  • Universum, tudományos játszóház
  • A Rhododendron-park
  • A Schönebeck kastély múzeuma
  • A Weser partján álló Márton-templom
  • A Schlachte, Bréma régi kikötője
  • A Weser-stadion
  • A Várfal-kert a brémai szélmalommal
  • Überseemuseum



(tovább…)

Bréma

2007. szeptember 17. hétfő
  • Gdańsk, Lengyelország (1976)
  • Riga, Lettország (1985)
  • Dalian, Kína (1985)
  • Rostock, Németország (1987)
  • Haifa, Izrael
  • Corinto, Nicaragua (1989)
  • Pozsony, Szlovákia (1989)
  • İzmir, Törökország (1995)
  • Yokohama, Japán (2001)
  • Windhoek, Namíbia (2001)



(tovább…)