2007. július havi archívum

Szálláshely

2007. július 23. hétfő

Öltözködés:
A legtöbb szálloda éttermében alkalomhoz illő öltözék viselése ajánlott. Ezért javasolt, hogy a férfiak legalább egy hosszú nadrágot vigyenek magukkal.

Strand/medence:
A szálláshely leírásában megadott távolságok becsült értékek, gyakran légvonalban értendők, emiatt előfordulhat, hogy a gyalog vagy kocsival megtett út a megadottnál hosszabb. A szálloda előtti strandok többnyire nyilvánosak, bár alkalmanként a szállásadó üzemelteti (nyugágy, napernyő, bár, stb.), de nemcsak a hotel vendégei használják. Emiatt a strand tisztán tartása a helyi önkormányzatok feladata és felelőssége, de természetesen a szálloda üzemeltetői is törekednek a tisztaság fenntartására.
A klímaváltozások, a széljárás és az erős hullámzás hatására a strandon moszatok, algák, medúzák, jelenhetnek meg, de a víz munkája is nagymértékben befolyásolhatja a strand állapotát (a területe pl. lecsökkenhet vagy feltöltődhet, stb.). Ezekre a körülményekre sem a szállásadó, sem az utazásszervező nincs befolyással. Kérjük, figyelje a fürdési lehetőségre vonatkozó figyelmeztetéseket a strandon vagy a szállodában, és figyeljen az erős hullámverésre és az időjárás változásaira is.
Egészségügyi okokból szükséges, hogy a medencék vizét vegyi anyaggal kezeljék, ezért érzékeny bőrű utasoknak mindenképpen ajánlatos, hogy ez ügyben konzultáljanak háziorvosukkal. A fentieken túlmenően a medencék vizét rendszeresen cserélni kell, ez idő alatt nem lehet fürödni. A medencék csak a helyi szabályozás alapján meghatározott időpontokban saját felelősségre használhatók, a gyermekekért szüleik ill. a velük utazó felnőttek felelősek.

Napernyők, nyugágyak:
A szállodák leírása utal arra, hogy napernyők és nyugágyak az adott szállodában rendelkezésre állnak-e, illetve hogy ezek külön térítés ellenében vehetők-e igénybe. Mivel a nyugágyak és a napernyők száma nem mindig egyezik meg a szállodai férőhelyek számával, így többnyire – főként a főszezonban – előfordulhat, hogy a szükségesnél kevesebb áll belőlük rendelkezésre.

Járulékos költségek:
Az italok és a különböző szolgáltatások árait a szálloda vezetősége határozza meg, általában a szálloda kategóriájának megfelelően. A pénzváltás és a telefonálás költségei a szállodában általában magasabbak. A szálláshelyek házirendje nem biztos, hogy engedélyezi a szállodán kívül vásárolt élelmiszerek és italok bevitelét a létesítmény területére.

Biztonság:
Feltétlenül őrizze értékeit, készpénzét, útlevelét és repülőjegyét széfben (a szobában vagy a recepción). Ha mégis megtörténne, hogy szabadsága alatt kirabolják, mindenképpen forduljon a helyi rendőrséghez, és jegyzőkönyvben rögzíttesse a lopás tényét. Készpénzért és olyan értékes tárgyakért, amelyek nyaraláshoz nem feltétlenül szükségesek (pl. nagy értékű technikai felszerelések, speciális eszközök, ékszerek, stb.), a szálláshely általában nem vállal felelősséget.



(tovább…)

Szálláshely

2007. július 23. hétfő

Utaskívánság:
A szállásfoglaláskor megadott speciális kívánságokat az utazási irodák továbbítják a célterületre, ezek elbírálása kizárólag a szálláshely hatáskörébe tartozik, az utazásszervező ezek teljesítésére általában semmiféle garanciát nem tud vállalni.

Három- / négyágyas szobák:
A szálláshelyek többnyire standard kétágyas szobákat pótágyaznak, kivéve, ha a szoba leírásában egyértelműen három-, vagy négyágyas szoba szerepel. A kétágyas szobák a pótágyazás következményeként túlzsúfoltakká és kényelmetlenebbekké válhatnak. A pótágyak többnyire nem normál méretű szállodai ágyak, hanem kihúzható- vagy összecsukható fekhelyek, és a megszokottnál keskenyebbek vagy rövidebbek is lehetnek. A családi szobákban is gyakran pótágyakat találunk a két normál ágy mellett.

Egyágyas szobák:
A legtöbb szálloda kevés egyágyas szobával rendelkezik, amelyek mérete, berendezése és fekvése gyakran eltér a standard kétágyas szobákétól.

A szobák elfoglalása és elhagyása (check in/ check out):
A nemzetközi szokásoknak megfelelően az elutazó vendégek többnyire délig tartózkodhatnak szobáikban. Az érkező új vendégek emiatt csak a takarítás után, 15 óra tájban költözhetnek be. A szállásadók természetesen igyekeznek az újonnan érkezők szobáit mihamarabb rendelkezésre bocsátani, ha azt a szálloda töltése megengedi.
Az utazás első és utolsó napja nem a pihenést, hanem az utazást szolgálja. Amennyiben a vendég a szobáját az elutazás napján délutánra is szeretné megtartani, ezt a recepcióval mindenképpen korábban meg kell beszélni, ugyanakkor fel kell készülni arra, hogy a szálláshely felárat (day-use) számít fel. Ezt az összeget a helyszínen kell kiegyenlíteni. Sok szálláshely csomagszobát vagy külön erre a célra kijelölt helyet biztosít az útipoggyász tárolására a szoba elfoglalásáig ill. a szálloda elhagyásának időpontjáig. A csomagtárolásért a szálláshely általában nem vállal felelősséget.

Egyes országok műszaki fejlettsége:
Nem minden célország rendelkezik az itthon megszokott technikai fejlettséggel. A műszaki hibát (pl. lift vagy légkondicionáló esetén) okozó elromlott alkatrész beszerzése néha hosszabb időt is igénybe vehet.

Víz- és áramszolgáltatás:
Hosszú ideig tartó szárazság, hőség esetén előfordulhat, hogy problémák adódnak a víz- és áramszolgáltatásban. A szálláshely ilyen esetekre sajnos nincs befolyással. Sok országban a meleg vizet napenergia segítségével állítják elő.

Légkondicionálás:
A légkondicionáló berendezés meglétére és működési idejére vonatkozó információ az adott szálláshely leírásában olvasható. Megtörténhet, hogy a klímaberendezést központilag és csak időszakosan, az uralkodó hőmérséklethez igazodva működteti a szálloda vezetése. Az esetleges áramkimaradás vagy feszültségingadozás okozta problémákat a szálláshelyek általában helyi áramfejlesztővel orvosolják, amelynek teljesítménye a klímaberendezések működtetéséhez rendszerint már nem elegendő. Ezen túlmenően több létesítményben úgy alakították át a légkondicionáló berendezéseket, hogy csak zárt ajtók és ablakok mellett és a szobakulcs használatával működjenek. A berendezés tehát nyitott ajtó/ablak mellett ill. a szoba elhagyásakor automatikusan kikapcsol. Sajnos nem zárható ki, hogy a klímaberendezések működés közben zajt adnak.



(tovább…)

Megindult

2007. július 23. hétfő

Budapest, 2007. július 16.

A mai napon, Ferihegy megálló ünnepélyes átadásával megindult a vasúti közlekedés a Nyugati pályaudvar és a ferihegyi repülőtér (Budapest Airport) 1-es terminálja között.
Az új megállóban a Budapest-Cegléd-Szolnok vasútvonalon közlekedő személyvonatok többsége megáll. A vonatok menetideje 22-25 perc, a menetjegy ára 300 forint lesz. Ferihegy megálló és az 1-es terminál között utasliftekkel kiegészített gyalogos felüljáró biztosítja az összeköttetést. Az új megállóhely üzembe helyezésével a Budapesti Közlekedési Szövetség közigazgatási határa Szemeretelep megállóból kitolódott Ferihegy megállóig, így az új viszonylat a Budapesti Egyesített Bérlettel is igénybe vehető.


Menetrend, jegyvásárlás és utastájékoztatás

A Nyugati pályaudvarról munkanapokon 51, hétvégén pedig 38 vonat közlekedik. (Ez alól kivétel a munkanapokon délután Albertirsáig közlekedő valamennyi gyorsított személyvonat.)

Ferihegy megállóból 7 óra 20 percig valamennyi itt közlekedő gyors- és személyvonattal, ez idő után valamennyi személyvonattal elérhető Budapest-Nyugati pályaudvar, amely munkanapokon 59, szombaton 45, vasárnap 44 járatot jelent.

A MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt. a vasúti menetjegy megvásárlásának könnyebbé tétele érdekében jegyértékesítési pontot nyitott Ferihegy 1 központi csarnokában.

A jegyértékesítést a BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. végzi irodájában, ahol belföldi vasúti menetjegyek, hely- és pótjegyek is megvásárolhatók, valamint a menetrenddel kapcsolatos információk is hozzáférhetők. A pénztár naponta 9 órától 22 óráig tart nyitva. A nyitvatartási időn kívüli utazáshoz menetjegy a vonaton a jegyvizsgálónál pótdíj felszámítása nélkül vásárolható meg. Ferihegy 1 terminálon tájékoztató táblák irányítják az utasokat a jegyértékesítési ponthoz, illetve Ferihegy megállóhoz.

A pályaépítési munkálatok miatti vágányzár feloldása után – várhatóan ősztől – az ezen a vonalon közlekedő InterCity vonatok is megállnak Ferihegy megállóban. E vonatok a menetjegy mellett a pót-, illetve a helyjegy megváltása esetén vehetők majd igénybe.

(tovább…)